Az alapgondolat nagyon egyszerű: az embereknek a mentális és fizikai egészségük megtartásához, és a társadalomban való részvétel képességéhez biztos lakhatásra van szüksége. Ebben a bejegyzésben Kovács Vera, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség szociálpolitikus kollégája ismerteti lényegretörően a szemlélet történetét és alapelveit.
Az Elsőként Lakhatást koncepció kidolgozója Sam Tsemberis amerikai pszichiáter, aki a munkát a lehető legproblémásabb célcsoporttal, utcán élő mentális betegekkel kezdte meg a kilencvenes évek elején. Az eredmények látványosak voltak: akik szociális bérlakást kaptak, azoknak mindössze 3 százaléka került vissza az utcára a program első 3 éve alatt, szemben az ellátórendszeri intézményekbe jutott emberekkel, akiknél ez az arány 25 százalékos volt.
A kísérletből egyértelműen következett az Elsőként Lakhatást szemlélet alappillére: az intézménybe (pl. hajléktalanszálllóba) költöztetés elkerülése. Az elképzelés másik fontos alappillére az intenzív szociális munka, amely az érintetteket képessé teszi a lakhatásuk hosszú távú fenntartására, és arra, hogy ez a lehetőség segítsen nekik visszatalálni az önálló életbe. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a hajléktalan emberek viszonylag nagy részének van annyi jövedelme, hogy hosszú távon lakásban élhessen, a háztartásvezetéshez szükséges képességek pedig a többségüknél szintén megvannak. Az olcsó és fennntartható bérlakáshoz jutás pedig nem azt jelenti, hogy bárki minden meggondolás nélkül ajándéklakásokat kapna; jellemzően bérleményekről van szó, ahol a beköltöző ügyfelek fizetik (az alacsony összegű) bérleti díjakat.
A szemléletet itthon az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) kezdte el elsőként fő módszertanként alkalmazni, 2012-ben, még informális csoportként, önkormányzati bérlakásokhoz segítve korábban hajléktalan embereket. A TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) az ULE-vel közösen hozta létre a Lakhatást Most! Lakásügynökség programot, valamint 3 db lakást vásárolt meg eddig, hogy a szakmai szervezet átlátható pályázati rendszeren keresztül válassza ki a lakások bérlőit. Emellett 1 félállású szociális munkás, és egy félállású koordinátor bérével támogatja a programot.
Andrea a beköltözés pillanatában
- a projekt első lakását párjával, Józseffel együtt vették bérbe
Ha valaki azt gondolná, hogy ez a program össztársadalmi szinten túlságosan drága, vagy itthon megvalósíthatatlan, akkor érdemes átgondolni az alternatívákat. Ma, ha valaki lakásvesztés miatt a hajléktalan-ellátásba kerül, akkor jó eséllyel ott is marad. Rendelkezésére állnak ugyan éjjeli menedékhelyek, ahol egy-egy éjszakát eltölthet, vagy átmeneti szállások, ahol egy-két évig szobát bérelhet (többedmagával, sokszor nehezen betartható házirend mellett). Ám a rendszerből nincs kivezető út, nem segít visszatalálni a társadalomba. Nincs lehetőség arra sem, hogy a hajléktalan emberek biztos, tartós lakhatáshoz jussanak. Nem csak azért, mert a piacon kevés ilyen ingatlan található, hanem azért is, mert az ellátórendszerben alig férhetők hozzá az ezt célzó támogatások, és a legtöbb helyen az erre irányuló pályázati források is csak átmenetileg jelentenek finanszírozást. Pedig világos, hogy a létező ellátások minden egyes eleme pénzbe, a legtöbb eleme pedig sok pénzbe kerül. Ennek az állami kiadásnak egy része biztosan megspórolható lenne, ha a hajléktalan emberek minél nagyobb része lakásban élhetne.
Az elképzelés sikerét mutatja, hogy a kezdeményezés (angol elnevezése Housing First) az Egyesült Államokban mára már szövetségi programmá vált, és számtalan európai országban is átvették a gyakorlatot. Jelenleg itthon a hajléktalan embereket lakáshoz segítő programok még igencsak úttörőnek számítanak.
