Lakhatást MOST!


A harmadik beköltöző pár - Erzsi és Jenő

“Tizenhét évet éltek hajléktalanként Csepelen, a saját maguk által épített fakunyhóban”

2016. október 06. - LakhatástMOST!

  Lakhatást MOST! Lakásügynökség lakáspályázatának harmadik nyertesei szeptemberben költözhettek be az új otthonukba, ahol hosszú idő után végre elkezdődhet számukra egy biztonságosabb és kiszámíthatóbb élet. Melinda, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE)  szociális munkatársának beszámolója…

Tovább

Elsőként lakhatást!

Beszámolónk egy konferenciáról

Idén júniusban rendezték meg Brüsszelben a második, a hajléktalanság Európa szintű kezelésére életre hívott FEANTSA Policy Konferenciát. Ebben a bejegyzésben Vera, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség szociális munkás kollégája osztja meg a tapasztalatait a konferenciáról, aminek idei egyik főtémája…

Tovább

Erzsike és Sándor - A második hajléktalan pár is otthonra lelt

"Míg be nem költöztek a lakásba, a Margitszigeten húzták meg magukat"

Két hónappal az első ügyfelek beköltözése  után egy újabb párnak biztosított otthont a Lakhatást MOST! Lakásügynökség,  a TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) és az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) közös kezdeményezése. Az újabb beköltözésről és az azt megelőző időszakról Melinda, az ULE szociális…

Tovább

Hogyan segíthetsz? (2. rész)

Kétrészes blogbejegyzésünk első részében vázoltuk, miért gondoljuk, hogy a jelenlegi lakhatási válságban új utakat kell keresni ahhoz, hogy mindenkinek lehessen otthona, ami a hajléktalan emberek esetében a társadalomba való visszatérés egyetlen alapja lehet. Most, a második részben arról írunk,…

Tovább

Hogyan segíthetsz? (1. rész)

Miért és hogyan segíthetsz nekünk, ha a hajléktalansággal kapcsolatban rendszerszintű változást szeretnél? Kétrészes bejegyzésünk első részében vázoljuk, hogy miért gondoljuk, hogy új utakat kell keresni a hajléktalan emberek társadalomba való visszatéréséhez, majd a második részben arról írunk,…

Tovább

Lakhatást MOST! - Andi és Józsi első hónapja

Andi és Józsi egy hónapja költöztek be a Lakhatást MOST! Lakásügynökség által biztosított otthonukba. Az első hónap élményeiről és néhány személyes benyomásról Melinda, a párt segítő szociális munkás kollégánk számol be a következő irásban. Harminc napja ízlelgeti Andi és Józsi a biztonságos és…

Tovább

Az első lakók: Andrea és József

"Négy zsák volt mindenük, amit magukkal hoztak"

Az első hetek tapasztalatairól Melinda, a Lakhatást MOST Lakásügynökség szociális munkás kollégája számol be, aki a frissen beköltözött pár segítője. Andival és Józsival három hete dolgozunk együtt. A beköltözés gyorsan és gördülékenyen ment. Az adománybútorok kiválasztásában és elrendezésében…

Tovább

Kikből lesznek bérlők?

Röviden a lakások pályáztatásáról

Először is fontos leszögezni, hogy a lakhatási válság nagyon mély, sajnos rengeteg embernek lenne szüksége segítségre Magyarországon ahhoz, hogy megfizethető és biztonságos lakhatása legyen. A Lakhatást MOST! Lakásügynökséget azért hoztuk létre, hogy eseti fellépéssel modell értékű megoldási…

Tovább

Elindult a Lakhatást MOST! Lakásügynökség

A Lakhatást MOST! Lakásügynökség a TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) és az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) közös kezdeményezése. A projekt keretében a lakhatási problémákkal, különösen a hajléktalansággal foglalkozunk: miközben eseti szinten lakhatáshoz segítünk korábban hajléktalan bérlőket,…

Tovább
süti beállítások módosítása