Lakhatást MOST!

Kunyhó után bérlakásban - Erzsi és Jenő első hónapjai

“Milyen jó, hogy magának van segítője, aki elkíséri!”

2016. december 06. - LakhatástMOST!

Melinda, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE)  szociális munkatársának beszámolója következik, aki a Lakhatást MOST! Lakásügynökség programjában résztvevő három párnak a szociális mentora. 

Erzsi és Jenő a legújabb pár a programunkban, szeptemberben költöztek be a TESZ Magyarországért Alapítvány által biztosított lakásba. Ha jobban belegondolok, talán nekik a legnehezebb felvenni a napi rutint a szociális bérlakásban. Tizenhét évet kunyhóban éltek, ahol farkastörvények uralkodnak, de bizonyos szempontból a magad ura vagy. Most meg rá kell hangolódniuk egy új rendszerre, és be kell illeszkedniük egy másfajta szabályokkal teli világba. Jenő egy békés karakter, megtanult alkalmazkodni a világhoz, az igazságra azonban nagyon érzékeny. Sokat mesél fiatalkoráról - elmondása alapján vagány férfi volt, de mindig jól kijött az emberekkel.

lakhatastmost_hajlaktalan_lakhatasivalsag_szocialisberlakas.JPG

Erzsi és Jenő - mielőtt beköltöztek volna 2016 szeptemberében az általunk biztosított lakásba - 17 évet laktak a maguk által épített kunyhóban.

Erzsinek azt a legnehezebb megszoknia, hogy ennyi beton van körülötte, és hogy nem tud kiülni a ház elé bármikor kicsit levegőzni. Amit cserébe nagyon tud értékelni otthonukban az az, hogy van csap a lakásban, amiből meleg víz folyik. Milyen kevés is elég a boldogsághoz! Jenő az árammal van így, hiszen eddig az csak nyomokban fordult elő a kunyhóban, mivel sok baj volt a generátorral.

lakhatastmost_lakhatasivalsag_szocialisberlakas.jpg

Jenő a raktárunk rendberakásakor is talált hasznosítható darabokat, amikből nagy örömmel szedte ki a rezet, vasat.

 

Jenő ideje nagy részét lomizással tölti, így szerezve plusz bevételt a családi kasszába. A raktárunkban nagy rendrakást szerveztünk, ahova ők is eljöttek segíteni. Jenő itt is talált hasznosítható darabokat, amikből nagy örömmel szedte ki a rezet, vasat. Ellátásuk elsődlegesen csak egy irányból folyik be, mert Erzsinek semmilyen bevétele  nem volt az utóbbi egy évben, hiszen a szállót, ahova eddig bejelentett lakcíme volt, megszüntették.  Az elmúlt egy hónap alatt beszereztük a lakcímkártyáikat és elindítottunk kérelmeket a rendszeres támogatás megszerzése céljából. A hivatali útvesztőben nehéz egyedül elboldogulni, ahogy észrevettem mások is küzdöttek a papírok értelmezésével, kitöltésével. Amikor az egyik ügyintézővel beszéltünk, meg is jegyezte: “Milyen jó, hogy magának van segítője, aki elkíséri!”

Andi és Józsi első fél éve az új otthonukban

Jó szomszédok, kevésbé jó munkahelyek

2016 májusában Andi és Józsi volt az első beköltözője a Lakhatást MOST! programnak. A lakóközösséggel jó viszonyt ápolnak, a munkahelytalálás tekintetében azonban sok kihívással kell szembenézniük. Az első fél év tapasztalatairól Melinda, a Lakhatást MOST Lakásügynökség szociális munkás kollégája számol be, aki a pár segítője.

Andi és Józsi nagyon gyorsan beilleszkedtek a helyi lakóközösségbe.  Egyes szomszédokkal kimondottan jól alakul a kapcsolatuk, az egyikük egyszer még abban is segítette Józsit, hogy munkahelyet  tudjon váltani. Azonban ott sem maradt sokáig, Józsi azóta már az ötödik helyen dolgozik. Sajnos ez egy nehéz küzdelem, de szerencsére elég jól alkalmazkodik a körülményekhez, gyorsan sikerül mindig új lehetőséget találnia. Jelenleg egy olyan helyen dolgozik, ahol úgy érzi, hogy megbecsülik.

lakhatastmost_hajlaktalan_lakhatasivalsag_szocialisberlakas.jpg

A képen Andi, Józsi és szociális mentoruk, Melinda áll az új otthonuk előtti gangon.


Andinak több kihívással kell szembenéznie, hiszen egyrészt nincsen akkora rutinja a munkakeresésben, másrészt jóval korlátozottabbak a lehetőségei a női munkaerőpiacon. Sokat gyakoroljuk közösen az első telefonhívásokat, de a túljelentkezések miatt hetente akár három helyről is elutasítják. Még kell javítani a fellépésén, de persze nem csak ezen múlik. A munkaerőpiacra nehéz belépnie a többszörösen hátrányos helyzetből induló nőknek. Gyakran fordul elő, hogy hitegetéssel napokat veszít el: a munkaadó visszahívást ígér, aztán persze mégsem jelentkezik. A munkák többsége könnyű fizikai munkaként van megjelölve, de a valóságban a munkakör sok esetben komoly fizikai erőfeszítést kíván, vagy több munkaórát, mint amennyi a szerződésben van, és még sorolhatnám a ferdítéseket.

A munkahelyi viszontagságok miatt anyagi lehetőségeik most nagyon szűkösek, de eddig mindig megoldották valahogy, nem halmoztak fel tartozást a lakásban. A hosszú ‘utcás tapasztalat’ ilyenkor jól jön, hiszen Andi is sok mindent talál, amiből pénzt lehet csinálni. Jókedvüket és eltökéltségüket sikeresen őrzik, így élve túl a mindennapi nehézségeket.  _zsu0335.jpg

 

Erzsike és Sándor első fél éve a lakásukban

"Látod, most már minden rendben van, biztonságban vagyunk!”

Erzsike és Sándor számára a hajléktalanság kezd ténylegesen a múlt részévé válni. Szűk fél éve lakják új otthonukat, amit  a TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) vásárolt a Lakhatást MOST! Lakásügynökség számára. Melinda, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE)  szociális munkatársának beszámolóját olvashatjuk az elmúlt időszakról.

Az a meleg és a biztonság, amit egy lakás ad, már önmagában felbecsülhetetlen érték két olyan ember számára, akik mielőtt megnyerték volna a LakhatástMOST! második szociális bérakáspályázatát, a Margitszigeten kellett, hogy meghúzzák magukat. Azonban a beköltözés után sem szűnnek meg a teendők, és szociális mentorukként nagyon sok ügyintézésben segítettem nekik eljárni, hogy a telet már biztonságban és melegben tudják tölteni.

Sokszor nem gondolunk bele, de lakásban nem csak azért nagyon jó lakni, mert biztonságot és meleget nyújt, hanem azért is, mert olyan ellátásokra is feljogosít, amit egy hajlék nélkül élő nem kaphat meg. Az elmúlt időszakban sikerült elintézni Erzsikének a gyógyszertámogatást, mely nagy könnyebbséget jelent a mindennapokban, továbbá a tüzeléshez szükséges fát is megigényeltük, így az első komolyabb hideg őszi napokon már a kályha melegét is tudták élvezni. 

lakhatast_most_erzsike_sandor_lakhatasivalsag_szocialisberlakas.jpg

Az ablakra felkerült egy redőny, ami több védelmet biztosít.

A munkát tekintve Sanyinak az elmúlt időszakban komolyabb nehézségekkel kellett szembenéznie, ugyanis nagyon nehezen talál magának megfelelő munkát. Alkalmi munkái bizonytalanok, és sajnos az is gyakran megtörténik, hogy nem fizetik ki. Állandó munkát nehéz találnia, hiszen egészségi állapota - ahogy párjának - neki is megrendült a hosszú évek hajléktalansága során.  

Amikor beszélgettünk arról, hogy milyen konkrét változásokat érzékelnek az elmúlt hónapokban, hogyan változott meg az életük, Erzsike így fogalmazott:

“Egyik reggel, mikor felébredtünk és hallottuk, hogy kint cudar az idő, az eső csak úgy csapkodta az ablakunkat, megfogtam Sanyi kezét, a vállára hajtottam a fejem és mondtam neki, hogy látod, most már minden rendben van, biztonságban vagyunk!”

Mi is az Elsőként Lakhatást szemlélet?

Az USA-ban és sok európai országban is sikerre vitt elképzelés

Az alapgondolat nagyon egyszerű: az embereknek a mentális és fizikai egészségük megtartásához, és a társadalomban való részvétel képességéhez biztos lakhatásra van szüksége. Ebben a bejegyzésben Kovács Vera, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség szociálpolitikus kollégája ismerteti lényegretörően a szemlélet történetét és alapelveit.

Az Elsőként Lakhatást koncepció kidolgozója Sam Tsemberis amerikai pszichiáter, aki a munkát a lehető legproblémásabb célcsoporttal, utcán élő mentális betegekkel kezdte meg a kilencvenes évek elején. Az eredmények látványosak voltak: akik szociális bérlakást kaptak, azoknak mindössze 3 százaléka került vissza az utcára a program első 3 éve alatt, szemben az ellátórendszeri intézményekbe jutott emberekkel, akiknél ez az arány 25 százalékos volt.

A kísérletből egyértelműen következett az Elsőként Lakhatást szemlélet alappillére: az intézménybe (pl. hajléktalanszálllóba) költöztetés elkerülése. Az elképzelés másik fontos alappillére az intenzív szociális munka, amely az érintetteket képessé teszi a lakhatásuk hosszú távú fenntartására, és arra, hogy ez a lehetőség segítsen nekik visszatalálni az önálló életbe. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a hajléktalan emberek viszonylag nagy részének van annyi jövedelme, hogy hosszú távon lakásban élhessen, a háztartásvezetéshez szükséges képességek pedig a többségüknél szintén megvannak. Az olcsó és fennntartható bérlakáshoz jutás pedig nem azt jelenti, hogy bárki minden meggondolás nélkül ajándéklakásokat kapna; jellemzően bérleményekről van szó, ahol a beköltöző ügyfelek fizetik (az alacsony összegű) bérleti díjakat.

A szemléletet itthon az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) kezdte el elsőként fő módszertanként alkalmazni, 2012-ben, még informális csoportként, önkormányzati bérlakásokhoz segítve korábban hajléktalan embereket. A TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) az ULE-vel közösen hozta létre a Lakhatást Most! Lakásügynökség programot, valamint 3 db lakást vásárolt meg eddig, hogy a szakmai szervezet átlátható pályázati rendszeren keresztül válassza ki a lakások bérlőit. Emellett 1 félállású szociális munkás, és egy félállású koordinátor bérével támogatja a programot.

 

lakhatast_most_elsokentlakhatast.jpg

Andrea a beköltözés pillanatában
- a projekt első lakását párjával, Józseffel együtt vették bérbe

 Ha valaki azt gondolná, hogy ez a program össztársadalmi szinten túlságosan drága, vagy itthon megvalósíthatatlan, akkor érdemes átgondolni az alternatívákat. Ma, ha valaki lakásvesztés miatt a hajléktalan-ellátásba kerül, akkor jó eséllyel ott is marad. Rendelkezésére állnak ugyan éjjeli menedékhelyek, ahol egy-egy éjszakát eltölthet, vagy átmeneti szállások, ahol egy-két évig szobát bérelhet (többedmagával, sokszor nehezen betartható házirend mellett). Ám a rendszerből nincs kivezető út, nem segít visszatalálni a társadalomba. Nincs lehetőség arra sem, hogy a hajléktalan emberek biztos, tartós lakhatáshoz jussanak. Nem csak azért, mert a piacon kevés ilyen ingatlan található, hanem azért is, mert az ellátórendszerben alig férhetők hozzá az ezt célzó támogatások, és a legtöbb helyen az erre irányuló pályázati források is csak átmenetileg jelentenek finanszírozást. Pedig világos, hogy a létező ellátások minden egyes eleme pénzbe, a legtöbb eleme pedig sok pénzbe kerül. Ennek az állami kiadásnak egy része biztosan megspórolható lenne, ha a hajléktalan emberek minél nagyobb része lakásban élhetne.

Az elképzelés sikerét mutatja, hogy a kezdeményezés (angol elnevezése Housing First) az Egyesült Államokban mára már szövetségi programmá vált, és számtalan európai országban is átvették a gyakorlatot. Jelenleg itthon a hajléktalan embereket lakáshoz segítő programok még igencsak úttörőnek számítanak.

A harmadik beköltöző pár - Erzsi és Jenő

“Tizenhét évet éltek hajléktalanként Csepelen, a saját maguk által épített fakunyhóban”

 

Lakhatást MOST! Lakásügynökség lakáspályázatának harmadik nyertesei szeptemberben költözhettek be az új otthonukba, ahol hosszú idő után végre elkezdődhet számukra egy biztonságosabb és kiszámíthatóbb élet. Melinda, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE)  szociális munkatársának beszámolója következik.

Harmadik lakáspályázatunk nyertesei Erzsi és Jenő, akik tizenhét évet éltek hajléktalanként Csepelen, a saját maguk által épített fakunyhóban. Erről a területről többször ki akarta lakoltatni a kunyhó- és sátorlakókat a helyi önkormányzat, de a Város Mindenkié Csoport hatékony fellépésének köszönhetően ezt eddig sikerült megakadályozni. Mindezek ellenére még jelenleg is fennálnnak a terület kiürítésére vonatkozó tervek.

ezrsijeno_kunyho_csepel_lakhatasmost.jpg

A kunyhóban fával fűtöttek és generátorral látták el a minimális energia szükségletüket. Erzsi minden nap fél órát gyalogolt, hogy legyen vizük a közeli kútból. Jenő a kevéske ellátásukat lomizással, kukázással egészíti ki, és minden este útnak indul, hogy begyűjtse azokat a holmikat, amiknek eladásából élelmet tudnak majd venni. Pénzbeosztásuk és életmódjuk bámulatra méltó, hiszen ezek között a körülmények között nevelték fel a gyerekeiket és tartottak ki a nehézségek árán is egymás mellett. Tizenhét év hosszú idő, mindkettőjük egészségi állapotát kikezdte a napi vízhordás, az időjárási elemekkel való harc és a fejük felett lebegő kilakoltatás. 

erzsijeno_lakhatastmost_bekoltozes_lakhatasivalsag.jpg

Erzsi és Jenő többször is pályázott a csepeli önkormányzatnál, hogy szociális bérlakásba költözhessenek, de egyszer sem jártak sikerrel. Éppen ezért volt elképesztő örömhír számukra, hogy beköltözhetnek az egyik a lakásba, amit a  TESZ Magyarországért Alapítvány bocsátott a Lakhatást MOST! Lakásügynökség rendelkezésére. Mindketten jó kedélyű és kedves emberek, akik most már csak biztonságra és kicsit kényelmesebb életre vágynak. Az első hónapokban tehát az egészségi állapotuk és ellátásaik feltérképezésén lesz a hangsúly.

 

A két korábban beköltözőtt párról az alábbi linken olvashatók a beszámolók:

Erzsike és Sándor - a második hajléktalan pár is otthonra lelt

Andrea és József - az első lakók

Elsőként lakhatást!

Beszámolónk egy konferenciáról

Idén júniusban rendezték meg Brüsszelben a második, a hajléktalanság Európa szintű kezelésére életre hívott FEANTSA Policy Konferenciát. Ebben a bejegyzésben Vera, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség szociális munkás kollégája osztja meg a tapasztalatait a konferenciáról, aminek idei egyik főtémája “Housing first - Elsőként lakhatást!” volt.

Az első és a második FEANTSA Policy konferencia

2010-ben az EU belga soros elnöksége Európai konszenzus konferenciát szervezett a Feantsával és az Európai Bizottsággal közösen a hajléktalanság kezelésével kapcsolatban. A cél akkor az volt, hogy összehívják a jelentős európai döntéshozókat és szakértőket, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos európai szintű kérdésekről egyeztessenek. Az akkori találkozó végére a szervezőbizottság a következő 6 kérdést fogalmazta meg:

  1. Mit jelent a hajléktalanság?
  2. Vajon reális cél-e a hajléktalanság felszámolása?
  3. Vajon a housing-led megközelítések lehetnek a legmegfelelőbbek a hajléktalanság felszámolására, és megelőzésére?
  4. Hogyan biztosítható a hajléktalan emberek érdemi részvétele a hajléktalansággal kapcsolatos politikák és döntések megalkotásában?
  5. Milyen mértékben kell, hogy az ügyfelek jogállásuktól, és állampolgárságuktól függetlenül hozzáférhessenek az európai hajléktalanellátások szolgáltatásaihoz?
  6. Milyen elemei legyenek az EU hajléktalanság-elleni stratégiájának?

Az idei 2 napos konferencia szervezőit az vezette, hogy hisznek a 2010-es kérdések relevanciájában, és abban, hogy nem veszett el az európai szinten egyre aggasztóbban növekvő hajléktalanság visszaszorításának reménye  sem. 300 hajléktalansággal foglalkozó szakértő gyűlt össze az idei konferenciára, hogy a kérdéseket újragondolják az elmúlt ével tapasztalatai alapján.

A fő kihívásnak azt látják, hogy mit lehet tenni a változó körülmények, a gazdasági nyomás, és az európa-szerte növekvő szegénység mellett a hajléktalanság visszaszorításáért.

feantsa_policy_konferencia.jpg 

Housing first - Elsőként lakhatást!

A konferencia programjában az európai szintű kérdések megvitatása során az egyik fő cél a Housing First szemlélet helyének megtalálása volt a hajléktalanság elleni európai küzdelemben.

Elsőként lakhatást! nevű modell lényege, hogy a tartósan utcán élő embereknek állandó, önálló lakhatást biztosít. Emögött az az alapelv húzódik meg, hogy fedél alapvető emberi jog és hogy a biztos lakhatás az első és legszükségesebb lépés a hajléktalanságból és az azt körülölelő problémákból való kimászáshoz. A gondolatmenet szerint csak azután várható el az egyéntől, hogy visszailleszkedjen a társadalomba, és megoldja a személyes gondjait (szenvedélybetegség, pszichológia problémák, munkanélküliség stb.), miután fedél van a feje fölött.

A plenáris üléseken napirenden volt az egyes résztvevő államok housing first programjainak megismerése, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalatcsere, míg a kisebb workshopokon egyes jó gyakorlatokat, innovatív technikákat lehetett megismerni, illetve a hajléktalansággal kapcsolatos össz-európai problémákat, kihívásokat megvitatni. Sajnos az elmondható, hogy a Kelet- és Közép-Európai szempontok mind a plenáris üléseken, mind a workshopokon kevéssé tudtak érvényesülni. Ez amiatt is így volt, mert a plenáris témái az államilag támogatott Housing First programok voltak elsősorban, míg például Magyarországon, vagy Lengyelországban, de jellemzően más környező országokban is, ilyen programokat elsősorban civil szervezetek valósítanak meg. Itthoni példa erre a Lakhatást MOST! Lakásügynökség, ami a TESZ Magyarországért Alapítvány és az Utcáról Lakásba Egyesület közös programja. A workshopokon, a jó gyakorlatok terén azonban azt gondolom, hogy ennek ellenére is kaphattak volna teret a hajléktalansággal kapcsolatos, akár specifikusan Kelet-Európai problémák, akár olyan szempontok a felkészülés során, amik megkönnyítik a párbeszédet a különböző politikai és gazdasági környezetből érkező résztvevők között.

Erzsike és Sándor - A második hajléktalan pár is otthonra lelt

"Míg be nem költöztek a lakásba, a Margitszigeten húzták meg magukat"

Két hónappal az első ügyfelek beköltözése  után egy újabb párnak biztosított otthont a Lakhatást MOST! Lakásügynökség,  a TESZ Magyarországért Alapítvány (TESZ) és az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) közös kezdeményezése. Az újabb beköltözésről és az azt megelőző időszakról Melinda, az ULE szociális munkatársának beszámolóját olvashatjuk.

A Lakhatást MOST! második szociális bérlakáspályázatán egy idősebb hajléktalan párt választottunk ki. Erzsikét és Sándort több éve sodorta össze az élet és azóta együtt, egymást támogatva töltik a mindennapjaikat. A pár idősebb tagja Erzsike, nehezen mozog már és több komolyabb betegséggel küzd. A hosszú ideje fennálló otthontalanság és sodródás mindkettőjüket nagyon megviselte. Míg be nem költöztek a lakásba, a Margitszigeten húzták meg magukat.

lakhatastmost_elsokentlakhatast_hajlektalanproblemamagyarorszagon.jpg

Erzsikét és Sándort több éve sodorta össze az élet és azóta együtt,
egymást támogatva töltik a mindennapjaikat.

 

Szociális munkásként egyik fő feladatom, hogy egy bizalmi viszonyt építsek ki az ügyfelekkel, és támogassam őket a társadalomba visszavezető úton. Rendszeres, közös találkozásaink alatt elsősorban a lehetőségek feltérképezése zajlik. Együtt gondolkodunk a változásokról, és arról, hogy milyen lépésekkel tudnák stabilizálni a jövőjüket.

Mint megtudtam, Erzsike és Sándor nagyon otthonosan és tudatosan mozog a szociális ellátórendszerben, és tudják használni a lehetőségeket. Pontosan tudják, hogy hova és mikor mehetnek mosni, hol tudnak egy nap egyszer meleg ételt fogyasztani, és hogy hol lehet napközben megpihenni. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy ne küzdöttek volna az utcán élő emberek mindennapi nehézségeivel. Szavakkal nehezen elmondható, hogy mekkora segítség lesz nekik, hogy az olyan mindennapi teendőkre, mint a mosás-tisztálkodás-főzés-alvás ezentúl nem különböző helyeken, hanem egy helyszínen, a saját lakásukban lesz lehetőség.

lakhatastmost_butor_adomany_hajlektalanoknak.jpg

A bútorokat és háztartási gépeket adományokból gyűjtjük az ügyfeleinknek.

A pár beköltözése sajnos váratott magára, mert a közmű rendszer leterhelt és az áram újra bekötése a lakásba már fél éve húzódott. Egy ingatlan átadása több hónapos előkészítést igényel, és egészen az utolsó pillanatig rengeteg  munka zajlik a háttérben. Egyes esetekben mi, az ULE szociális munkásai is beállunk a felújítási munkálatokba - ezt egyfajta csapatépítésnek fogjuk fel :)  A második ingatlan átadása előtt pár nappal kivonultunk mindannyian a lakásba és besegítettünk a fennálló szükséges javításokba, hogy ügyfeleink mihamarabb be tudjanak költözni.

Ezt a lakást a felmerült körülmények miatt szinte félkész állapotban tudták birtokba venni a bérlők, de így is nagy öröm volt Erzsike és Sándor számára, hogy végre biztonságban lehetnek és megkezdhetik közös életüket.

 




 

Hogyan segíthetsz? (2. rész)

Kétrészes blogbejegyzésünk első részében vázoltuk, miért gondoljuk, hogy a jelenlegi lakhatási válságban új utakat kell keresni ahhoz, hogy mindenkinek lehessen otthona, ami a hajléktalan emberek esetében a társadalomba való visszatérés egyetlen alapja lehet. Most, a második részben arról írunk, hogy mit tehetsz azért, hogy ez a lehetőség minél több ember számára elérhető legyen.

Először is, segíts a környezetedben élő hajléktalan embereknek közvetlenül is, de ha ezt bármiért nem tudod megtenni, segíts egy szervezetnek, hogy segíthessenek nekik - mi is ilyenek vagyunk! Ha pedig azért szeretnél tenni, hogy egy élhető, és valós kiutat mutathassunk a hajléktalanságból egyre több embernek, akkor végképp jó helyen jársz, mert mi elsősorban ezen dolgozunk.

0. Érdeklődés, odafigyelés
A legfontosabb: járj nyitott szemmel, és jussunk az eszedbe! :) Ha szeretnél nekünk segíteni, és erre saját ötleted van, vagy a szakértelmedet szeretnéd felkínálni, mindenképp írj nekünk, hiszen mi most csak azokat a lehetőségeket tudjuk felsorolni, amik nekünk eszünkbe jutottak.
 
1. Szolidaritás, önkéntesség
Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, sok dologra van szükségünk. A legelső (és a legfontosabb, mert ez nemcsak nekünk segít, hanem mindenkinek) az összefogás, a szolidaritás. Önkéntesek segítik a munkánkat, elsősorban a programba bevont lakások felújításán dolgozunk együtt. Lehet önkéntesként segíteni az építkezéseinken - így akár egynapi munkával is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy egy addig hajléktalan család beköltözhessen leendő otthonába. Segíthetsz továbbá önkéntesen szervezési munkákkal, írással-fordítással, vagy, ha máshoz értesz, azzal is!

2. Adományozás
A második dolog, amiben szinte mindenki segíthet, az, hogy a folytonos működésünket adománnyal támogatod. Támogathatsz minket a Lakhatást MOST! Lakásügynökség bankszámlaszámán, illetve időközönként közadakozás keretében is, egy adott célkitűzéshez kapcsolódva. A Lakásügynökség adományok fogadására létrehozott bankszámláját az Utcáról Lakásba Egyesület tartja fent - bankszámlaszám: 16200223-10046247. Adományozhatsz építőanyagokat, vagy háztartási gépeket is - ha így tennél, akkor kereshetsz minket a Facebook oldalunkon, vagy írhatsz közvetlenül az info@lakhatastmost.hu címre is. Elsősorban építőanyag, és háztartási gép felajánlást várunk jelenleg, de egyeztetés után jó állapotú bútort is tudunk fogadni raktárunkban.

lakhatast_most0.png

3. Lakáskeresés
A Lakhatást MOST! Lakásügynökség kiépülését támogathatod azzal is, ha hasznosítható lakásokat, esetleg telkeket keresésében veszel részt! Ha tudsz olyan ingatlanról, ami üresen áll, mert a tulajdonos valamiért nem tudja hasznosítani (pl. mert külföldön él, sok a dolga, vagy nem jutott még eszébe, hogy mihez kezdjen vele), akkor hívd fel a figyelmét erre a lehetőségre, hozz minket össze, hátha megegyezhetünk, és mindenki jól járhat: egy rászoruló család kedvező árú albérlethez juthat, míg a használat közben az adott ingatlan karbantartásra, adott esetben akár felújításra is kerülhet, hosszú távú hasznosítás mellett. Ez manapság Budapesten, ahol százezer lakás áll üresen, elég kézenfekvő megoldásnak tűnik, ugye?

4. Munkalehetőség ügyfeleink számára
Ha tudsz olyan munkalehetőségről, amit az ügyfeleink végezhetnének, szólj! Igaz, vannak a bérlőink közt, akiknek már van munkájuk, és olyanok is, akik nyugdíjasok, de a Lakhatást MOST! Lakásügynökségnél azon dolgozunk, hogy minél több. lehetőleg állandó, esetleg alkalmi munkához juthassanak bérlőink.

5. Terjeszkedés
Budapesten kívüli szociális munkás, vagy aktivista vagy? Segíts nekünk megalapítani a Lakhatást MOST! Lakásügynökség vidéki fiókjait, mi pedig segítünk neked módszerekkel, ötletekkel, abban, hogyan juttathatsz településeden biztos lakhatáshoz hajléktalan embereket, családokat.

6. Vállalati felelősségvállalás
Ha a cégednél kerestek felelősségvállaláshoz partnereket, akkor ajánlj minket: sokszínű és izgalmas önkéntes munka-lehetőséget, vagy más, tematikus programot tudnak szervezni az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársai, amivel a Lakhatást MOST! Lakásügynökség megerősödését, és családok lakhatását támogathatjátok, legyen az akár céges önkéntesnap, adománybuli, vagy más ötlet.

+1: Beszélj rólunk!
Ha tetszik a kezdeményezés, egyetértesz céljainkkal, de úgy érzed, hogy ezek közül a lehetőségek közül semmelyik sem fér most bele, akkor meséld el barátaidnak, vagy beszélj rólunk a munkahelyeden, hátha más kedvet kap, hogy segítsen! Első lépésként kövesd az oldalunkat és osszd meg ismerőseiddel posztjainkat a Facebookon!

Köszönjük szépen!

Hogyan segíthetsz? (1. rész)

Miért és hogyan segíthetsz nekünk, ha a hajléktalansággal kapcsolatban rendszerszintű változást szeretnél?

Kétrészes bejegyzésünk első részében vázoljuk, hogy miért gondoljuk, hogy új utakat kell keresni a hajléktalan emberek társadalomba való visszatéréséhez, majd a második részben arról írunk, hogy mit tehetsz azért, hogy ez megvalósulhasson.

1. rész

Ma Magyarországon, különösen a nagyobb városokban, és elsősorban Budapesten egy megszokhatatlan helyzet vált megszokottá: rengetegen élnek közterületen. A Város Mindenkié Csoport útmutatójában az érintettek és szövetségeseik közösen összegyűjtötték, hogy milyen sokféle segítségre lehet szüksége egy hajléktalan embernek. Közvetlen veszélyben lévő ember esetében hívható a diszpécserszolgálat, akik szociális munkás segítséget küldenek. Ma az ellátórendszer is főként ezekre a krízismegoldásokra van berendezkedve.

A hajléktalan-ellátás legfőbb intézményei az utcai gondozó szolgálatok, az éjjeli menedékhelyek, és az átmeneti szállók. Az átmeneti szállókon is csak jellemzően egy évig bérelhetnek helyet a rászorulók, tehát ha valakinek letelik az ideje, akkor az ellátórendszerben nincs további megoldás. Nincs olyan támogatott lakhatási lehetőség, amely segíthetné az érintetteket a társadalomba visszavezető úton. Miközben a hajléktalan-ellátásban dolgozók közül egyre többen értenek egyet abban, hogy a szociális munkának nem a célja, hanem az egyetlen reális kiindulópontja lehet a biztos lakhatás. Ez a hajléktalan emberek esetében egy tartós és megfizethető bérlakást jelenthet.

_zsu0438.jpg

A KSH statisztikái szerint országosan négyszázezer, a fővárosban pedig százezer lakás áll üresen. A TESZ Magyarországért Alapítvány és az Utcáról Lakásba Egyesület közös programja, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség ehhez a helyzethez alkalmazkodva jelenít meg új irányt. Célunk, hogy magánkézben lévő, üresen álló lakásokat hasznosítsunk szociális bérlakásokként. A projekt keretében a lakások kezelését, karbantartását, a kiadással járó munka átvállalását tudjuk biztosítani –hosszú távú bérletért és kedvezményes bérleti díjért cserébe. 

Bejegyzésünk második részében olvashatsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a Lakhatást MOST! Lakásügynökség munkáját és hosszú távú működését segítsed, vagy akár egy-egy beköltöző párt és családot támogass. Addig is minden kérdést, megkeresést szívesen fogadunk az info@lakhatastmost.hu e-mail címen.

Kovács Vera

Lakhatást MOST! - Andi és Józsi első hónapja

Andi és Józsi egy hónapja költöztek be a Lakhatást MOST! Lakásügynökség által biztosított otthonukba. Az első hónap élményeiről és néhány személyes benyomásról Melinda, a párt segítő szociális munkás kollégánk számol be a következő irásban.

Harminc napja ízlelgeti Andi és Józsi a biztonságos és önálló élet lehetőségeit. Egy lakcímkártya nagy öröm: ennek birtokában sok kellemetlen helyzet kerülhető el, és számos, az állami intézmények által biztosított ellátásra is csak ez jogosít fel. Ez a biztonságérzet Andi és Józsi számára is sokat jelent. A bejelentett lakcím birtokában, következő lépésként már elintézhető a háziorvosi ellátás, hogy egészségügyi ellátásban is részesülhessenek.

_zsu0303.jpg

Harminc napja költöztek tehát be az első ügyfelek a lakásba, amit a TESZ Magyarországért Alapítvány és az Utcáról Lakásba Egyesület közös programja, a Lakhatást MOST! Lakásügynökség biztosít. Szociális munkásként vagyok jelen a történetben, elsősorban a helyes fókuszok megtalálásában és általános ügyekben nyújtok segédkezet.

Tizenöt éve dolgozom szociális területen. Az első élményem a Máltai Szeretetszolgálatnál működő mentőn volt a szakmával, ahol önkéntes munkát végeztem tanulmányaim alatt. Nehéz volt szembesülni azzal, hogy mennyien élnek méltatlan körülmények között, és mennyire csak a civileken múlik, hogy foglalkozzanak, eljussanak mindenkihez, aki segítségre szorul. Persze ez nagyon mély víz volt húsz évesen, de inkább csak megerősödött bennem az elköteleződés a szociális szakma irányába.

Pályám során elsősorban olyan civil szervezeteknél dolgoztam, amelyek olyan területeken nyújtanak segítséget, amelyek kezelése szinte teljesen kimarad a hivatalos szociális ellátórendszerből. Megtanultam, mennyire sokat tud jelenteni, ha van valaki, aki azt mondja: “Nem a Te hibád!” - és hétről hétre biztosít is erről jelenlétével. Egyszerű dolog ez, mégis hatalmas ereje van, ha pusztán csak figyelünk egymásra, úgy hiszem.

Négy hónapja dolgozom a Lakhatást MOST! Lakásügynökség szociális munkásaként. Ez a program valóságos kivezető utat kínál a hajléktalanságból, egy olyan szemléletet közvetítve, mely az emberre, az egyénre helyezi a hangsúlyt.

img_1471.JPG

Az elmúlt egy hétben felpörögtek az események: meghirdettük harmadik lakáspályázatunkat és találkoztunk az új beköltözőkkel is, akik a második lakást veszik majd át, mikor az teljesen elkészül. Mindeközben keressük a negyedik lakást, hogy még a téli hideg kezdete előtt azt is át tudjuk majd adni.

süti beállítások módosítása