Lakhatást MOST!

Hétköznapok 2017-ben, avagy minden és mindenki a helyén 2.

Erzsike és Sándor befogadtak egy kutyát

2017. január 20. - LakhatástMOST!

Melinda kollégánk írása, aki egy éve kapcsolódott be a Lakhatást MOST! projektbe szociális munkásként.

Erzsike és Sándor volt a második beköltöző pár, június óta laknak a  TESZ Magyarországért Alapítvány által vásárolt új otthonukban. Ahogy már korábban is írtam, nagyon ügyesen tudják használni az ellátórendszer adta lehetőségeket. Erzsike a héten kapta meg az új szemüvegét, amit sikerült nekik ingyenesíteni.

lakhatast_most_szocialisberlakas_hajlektalansag_erzsijeno028.png

Sajnos még kicsit küzdelmes az életük a fatüzelésű kanadalló miatt. A fa, amit adományba kaptak száraz ugyan, de alacsony a fűtőértéke, így hamar eltüzelték a nagy hidegben. Sanyinak naponta több órát kell tevékenykednie, hogy fűtésük legyen.

Mikor legutóbb meglátogattam őket, egy kutyuska fogadott. Erzsike befogadta a kutyát, mert különben rossz helyre került volna. Tavasszal jön érte a tulajdonos, úgyhogy csak vendégül látják. Erzsike úgy fogalmazott, csak örömünk van vele, mióta itt van. Naponta kétszer viszik sétálni.

lakhatast_most_szocialisberlakas_hajlektalansag_erzsijeno026.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mostlakunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1812140769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása